kertmanufaktúra

2011. február 24., csütörtök

Jácint


Jácint
Micsoda illat! És látvány. Cserepes megjelenése az árusoknál a bizonyosság: közelebb van már a tavasz.

A jácint talán az egyik legkedveltebb a tavasszal nyíló hagymás növények között. Jó négyszáz évvel ezelőtt valóságos vagyonokat fizettek egy-egy példányáért a gyűjtők, mára több mint kétezer fajtáját tartjuk számon.

Neve görög eredetű, a legenda szerint a virág Hüakinthosz spártai herceg véréből fakadt. Történt ugyanis, hogy a herceget – aki Apolló kedvese volt, és amúgy Zeusz dédunokája – kinézte magának Zephürosz, a szelek istene is. Egyszer, amikor Apolló és Hüakinthosz diszkoszvetéssel múlatta az időt, a szelek istene féltékenységében egy fuvallatot küldött rájuk, amitől Apollón eldobott diszkosza halálosan megsebezte Hüakinthoszt. Véréből virág fakadt, amit Apolló nevezett el kedveséről Hüakinthosznak, vagyis jácintnak. A jácint aztán a hatalom és a béke jelképévé vált.

Megél ugyan a lakásban, de nem rajong a jó meleg szobáért. Nevelhető cserépben, mutatós akár egyesével beültetve, de alighanem akkor az igazi, ha egy nagyobb cserépben kettő-három van egymás mellett. Némiképp jobban szereti az ablakpárkányt, ott több fényhez is juthat.

A jácint hagymáit ősszel – november legyen a legkésőbbi időpont – kell a kertbe elültetnünk, szereti a kissé nedves, humuszos talajt, virágzása  április-májusra esik. (A hagymagumók elültetésénél egy fontos szabályt érdemes megjegyezni: a hagymákat kétszer olyan mélyre ültessük, mint amilyen a magasságuk.) Ha befejeződik a virágzás, az elhervadt virágot érdemes levágni, hogy a növény ne a magképzésre fordítsa energiáját. A száradó, sárguló leveleket viszont ne vágjuk le, mert akkor a bennük raktározódó anyagok nem tudnak eljutni a hagymába, a következő tavasszal gyengébb lesz vagy el is maradhat a virágzás.

Hogy a sárguló, hervadó leveleket eltakarjuk, a virágágyás kialakításakor a hagymásokat ültessük évelők közé, így mire visszahúzódnak, szépen eltakarják őket a náluk nagyobbra növő évelők. A társításhoz jól használhatók: Sásliliom (Hemerocallis), Szarkaláb (Delphinium), Évelő díszpipacs (Papaver orientale), Bőrlevél (Bergenia), Gólyaorr (Geranium), Palástfű (Alchemilla).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése