kertmanufaktúra

2015. február 27., péntek

Mi van, ha kész a kert?

Folyamatos gondozás nélkül a következmény egy elvadult,
átláthatatlan szerkezetű kert lesz

Pontosabban: mi van, amikor a kertépítés befejeződik. Merthogy egy kert már csak olyan: sosincs kész igazán.

Márpedig a kertépítés végén a büszke kerttulajdonosok többsége erre gondol, kevés kivételtől eltekintve többségük úgy véli: az építés végeztével a kert is kész. Pedig a kert élete akkor kezdődik igazán. Túl vagyunk a kert születésének néha nem kevés gonddal járó szakaszán, de a kert nincs kész. Nincs, mert a kert olyan, mint egy festmény, a festő letette az ecsetet, de a mű majd csak a szemlélődőktől lesz igazi kép, csak a látogatók által válik valódi képpé.

Alakító metszés nélkül pár év múlva a növények
eredeti szerepüket elvesztve, sematikus, zárt fallá nőnek össze
(www.chapelartscrafts.blogspot.com)

A kerttel ugyanez a helyzet. Lakói elkezdik használni, s nap mint nap látják fejlődését, évszakonkénti átalakulását. A kert fejlődik, mozgásban van, s eközben szüksége van szakértő beavatkozásokra is. Növényeit metszeni kell, ágyásait komposzttal feltölteni, cserjéit a virágzást követően gondosan vissza kell vágni, vagy éppen nem nyúlni hozzájuk, attól függően, mi a legjobb a növénynek, és/vagy mit szeretne látni leginkább a tulajdonos.

A helyzet itt is hasonló: néhány szezon, és a ház előtt sáv
növényei egy struktúra nélküli halmazzá válnak
(www.blueberryhillcrafting.com)

A kert gondozása nem valami luxus, szükségtelen, elhanyagolható melléktevékenység. A kert gondozása folyamatos, vissza-visszatérő, szükségszerű munka. A lefektetett gyepszőnyeg gondozást kíván, tavasszal és késő ősszel tápanyagot kell kapjon, nem mindegy milyet, és nem mindegy, milyen mennyiségben. És ez nem a „kiszórok némi pétisót” elnevezésű, viszonylag egyszerű művelet.

Rendszeres feladatok: tőosztás, díszfüvek visszavágása,
fenyőkéreg pótlása, és a cserjék alakító metszése
(www.juliasgardens.blogspot.com)

A teljesség igénye nélkül egy kertben a következő műveletek rendszeres elvégzésére van szükség: díszfák és gyümölcsfák tél végi lemosó permetezése, elhalt, beteg ágak eltávolítása, ágyáskiigazítások, évelők visszavágása és tőosztása, egynyári növényeknél magok begyűjtése, rózsák metszése, növényágyások tápanyag utánpótlásának biztosítása, a növekvő növényzet miatt, ha szükséges, a szórófejek áthelyezése, az öntözőrendszer működésének időjáráshoz történő igazítása, cserjék alakító metszése, díszfüvek gondozása, savanyú talajt kedvelő növények földjének pótlása vagy részleges cseréje, a kerti tó, a csobogó vagy a patak tisztítása, szerszámok, eszközök gondozása, a kert gondozásához szükséges gépek – permetező, fűnyíró, magassági ágvágó, aprítógépek – és berendezések karbantartása, kerti bútorok kezelése, fából készült támfalak és fa ágyásszegélyek évi kétszeri kezelése, a magaságyás oszlopainak és deszkáinak kezelése, a magaságyás rokkanó földjének komposzttal történő feltöltése, a komposzt átforgatása, levéltrágya készítése, gyepszellőztetés vagy gyeplazítás elvégzése, a kihelyezett madárodúk tisztítása és karbantartása, a növények állapotának folyamatos figyelemmel kísérése.

Itt már komolyabb ráncfelvarrás kell, az egykori rendező
elvnek már nyoma sincs, csak a tér nélküli tér maradt
(http://www.iknow-yorkshire.co.uk)

Amikor egy kert kialakítását határozzuk el, érdemes ezeket is számba venni. És úgy kalkulálni, hogy a kert építésére szánt költségek nem érnek véget az utolsó számla kifizetésével. Egy autó fenntartásánál természetesnek vesszük a műszaki vizsgák, az olaj- és gyertyacserék, a téli és nyári gumik vagy egy új akkumulátor járulékos költségeit. A kertnél viszont gyakran gyanakodva nézegetjük az árcédulákat a gyeptrágyákon, a talajjavító anyagokon vagy egy-egy komolyabb szerszámnál, pedig ezek ugyanolyan szükséges és elengedhetetlen kellékei a kert minőségi fenntartásának és megőrzésének. Ahogy egy autó, egy kazán, egy garázskapu vagy egy számítógép esetében is.

És ahogy ez utóbbiaknál sem esünk neki mindegyiknek házilag, csináld magad módra, egy kert esetében sem ördögtől való, ha fenntartásához tanácsot kérünk, vagy a teljes munkafolyamatot szakemberekre bízzuk.

Például a Kertmanufaktúrára.

2015. február 20., péntek

Az illetékesek kíváncsiak

Egy kockázatos termék: a muskátli
(www.newplantsandflowers.com)

Az illetékesek arra kíváncsiak, hogyan vélekednek a kertészeti ágazat szereplői az EKÁER, az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer szabályozásáról. Ezért aztán minden fórumra elmennek, hogy ott jó sok véleményt ismerjenek meg.

Az illetékesek azután váltak felettébb kíváncsivá, miután pecsétet tettek a szabályokra, rendeletet alkottak belőlük, és szépen be is vezették azokat. Előtte nem voltak kíváncsiak, nem jártak fórumokra, igaz, akkor még fórumok sem voltak. Most, hogy bevezették, fórum fórum hátán. És kíváncsiság.

Amikor minisztériumi szobájukban azon töprengtek, vajon a muskátli, a levendula és a gömbmeggy bekerüljön-e a kockázatos termékek körébe, még nem voltak kíváncsiak. Egyszerűen gyanús volt nekik a muskátli és a levendula. Olyan kockázatos forma már a nevük is. Mus-kát-li, le-ven-du-la. A gömbmeggy meg talán nem is volt gyanús, ezért lett gyanús. (Még jó, hogy Virág elvtárs szavaira kellő figyelemmel vannak a minisztériumi szobákban.) Nem tudni, hol borult ki a bili – talán a kékszakáll verhette ki náluk a biztosítékot, talán a nyuszifül vagy a lilabogyó volt a tettes –, de egy ponton elfogyott náluk a türelem.

Úgyhogy az egész kompániát, a dísznövényeket, ezt a egész gyanús bandát besorolták a kockázatos termékek közé. Ilyenformán bűbájos tömeg- és értékhatárok vonatkoznak rájuk, be- és kijelentési kötelezettségek, az is magára vessen, aki kockázatos cuccokat cipel az ország – amúgy kevés kivételtől eltekintve – penetráns állapotban leledző útjain.

Ez a kíváncsiság mondjuk megszállhatná az illetékeseket már akkor is, amikor kitalálnak egy-egy nagyszerű rendeletet, törvényt vagy utasítást. Pusztán az egzotikum kedvéért, egyszer ki  lehetne próbálni azt is, mi lenne, ha a végső pecsételés előtt kérdeznék meg azokat, akik naponta muskátlival, gömbmeggyel és más rettenetes szerkezetekkel múlatják az időt. És ezt az egészet elnevezhetnék egyeztetésnek, bölcs előrelátásnak vagy a hevesebb vérmérsékletűek kedvéért akár hülyének nem nézésnek is.

Bár a dísznövényeknek egyetlen szavuk sem lehet, díszes társaságba kerültek. Egy lapon szerepelnek a háziköntössel, a pizsamával, a zsebkendővel, az egyujjas kesztyűvel és a melltartóval is.

Ezek is mind gyanúsak voltak.

2015. február 17., kedd

Borostyánfal

Kerítés borostyánfalból
(www.mobilane.hu)

Gyakran van úgy, hogy a kertben szükség lenne egy, a térből kevés helyet elfoglaló, azonnal használható, élő zöld falra, ami intimitást biztosít a teraszon ülőknek, megakadályozza a belátást az utcafront felől, vagy térelválasztóként használható például a sorházak kicsiny kertjeinél. Az egyik lehetséges megoldás a borostyánfal.

Hedera helix 'Woerner'
(www.boskoops.nl)
A két főszereplő: az acélháló és a borostyán. Előbbi egy öt milliméter átmérőjű, horganyzott pálcákból, ponthegesztéssel kialakított rácsozat, ami háromféle méretben – a legkisebb egyméteres, a legnagyobb magassága 2,3 méter – készül.

A másik főszereplő a borostyán Woerner – írásmódja több helyütt Wörner – névre keresztelt fajtája.


Ősszel a levelek is lilásra színeződnek
(www.oczarjk.pl)
Őkelme gyorsan nő, északnyugat-európai fajta, levélén markáns, fehér színű erekkel. Ősszel levele kissé lilás színűre vált, jól tűri a fagyot és többi társához hasonlóan a kifejezetten száraz és a túlságosan nedves talaj kivételével mindenütt biztonságosan nevelhető. Jól elvan az árnyékosabb és a naposabb kertrészeken is.

Nevelésének első pár évét megspórolták nekünk, miután a sövényfalat már valóban falként lehet beszerezni. Borostyánjaink egy kókuszrostból készült „ládában” nevelődnek úgy, hogy a hajtásokat a ponthegesztett hálóra futtatják, így kész falként telepíthetők. A kókuszpaplan száz százalékban környezetbarát: idővel a földben tökéletesen elbomlik, a borostyánfal elemei pedig fa- és fémoszlopokhoz, meglévő kerítéselemekhez  is rögzíthetők.

Jótékony, helytakarékos zöld fal a szomszéd felől
(www.mobilane.hu)
Telepítésénél a gyepszőnyegnél leírtakat érdemes figyelembe venni, ez pedig az idő. Ha nincs időnk kivárni, míg sövényként telepített örökzöldjeink elérik a kétméteres magasságot, a borostyánfal ideális választás lehet. Azonnali borítást és fedettséget ad, kevés helyet vesz el a térből, és jelentős a por és zajcsökkentő hatása is.






Kukatároló vagy pincelejárat takarása sem gond
(www.allegro.pl)
Használhatjuk térelválasztóként a garázs, a kerti ház vagy a medence eltakarására. Ráadásul, ha nincsenek késhegyre menő vitáink a szomszéddal, borostyánkerítés ügyben (is) érdemes összefognunk: telepítésével ugyanis a borostyánfal mindkét oldalán élők jól járnak, mindenki azonnal, biztos takarást adó, örökzöld falhoz jut.




A borostyánkerítés telepítése a Kertmanufaktúránál megrendelhető, a telepítés költségeiről árajánlatot, a gondozással kapcsolatos minimális teendőkről pedig írásos leírást adunk.

A borostyánfalról részletes információ található Mobilane Kft. weblapján.


Borostyánkerítés utcafronton
(www.kirhammond.wordpress.com)







Dekorációként, épített környezetben is mutatós
(www.kirhammond.wordpress.com)

2015. február 10., kedd

Oszlopos fák kis és nagy kertekbe

Sorfal oszlopos rezgőnyárból
(www.at-at.dk)


Azt hiszem, sokan ösztönösen érzik, a kert akkor lenne teljes, ha nemcsak cserjék, évelők és egynyáriak, hanem fák is helyet kaphatnának benne. A felismerést sokszor nem követi tett, mert az első nekibuzdulás után alábbhagy a kezdeti lendület. Talán azért is, mert faültetés előtt vagy féltucatnyi kérdésre kell megtalálni a legjobb válaszokat: nem lesz-e évek múltán túl magas vagy túl széles, hány év alatt nő meg akkorára, hogy árnyékot adjon, nem árnyékolja-e le majd túlságosan a kertet vagy a szomszéd portát, okozhat-e allergiát, szemetel-e a termésével, mérgező-e, és egyáltalán: milyen legyen az a fa. Néhány bejegyzés erejéig igyekszem választ keresni mindezekre, ezúttal a kifejezetten keskeny, alig pár méternyi helyet igénylő, oszlopos koronaformájú lombos fákat sorra véve.

Az oszlopos koronaforma szinte szó szerint értendő, az ebbe a csoportba tartozó fák keskenyek, oszlop vagy orsó formájúak, közülük több gyakran két-három méternél sem igényel szélesebb helyet. Igaz, van köztük néhány, amelyik kezdetben szabályos oszlop alakú, néhány év múltával azonban kúp vagy inkább kerekded henger formájúvá változik. Ültetésük természetesen történhet helytakarékossági szempontok alapján, de választhatunk közülük különleges koronaformájuk miatt is. Szoliterként – vagyis a kertben önállóan, többi társától külön, egyedül – ültetve egy kertrészlet hangsúlyos elemévé válhatnak, és szépségüket kiemelhetjük úgy is, ha egynemű, egyöntetű háttér elé kerülnek. Kiválóan alkalmazhatók akkor, ha keskenyebb, magasabb termetükkel a szemlélődő tekintetét szeretnénk irányítani. Remek lehetőség nagyobb birtokon sorokat telepíteni belőlük, a hatás egészen különleges lesz.

Rájuk már nem feltétlenül igaz, hogy kis kertekbe valók, hiszen közülük nem egy felnőtt korára meghaladhatja a tizenkét-tizenöt méteres magasságot. Ha kisebb helyre kell fát választanunk, a felsoroltak közül érdemes az alacsonyabbra növőkre hagyatkozni, vagy a gömb koronaformájúak között szétnézni. A magasság és a kis kert fogalma persze viszonylagos, hiszen egy kisebb méretű városi kert szomszédságában is lehet egy magas tűzfal, ahol jól jön egy tíz, tizenöt méterre növő oszlopos fa.

Az oszlopos fákra amolyan általános viszonyszámként megadható magasság:szélesség arány 5:1, míg a valóban keskeny koronaalakúaknál – latin nevükben mindig megtalálható a „fastigiata” szó – ez lehet 10:1 arányú is. Oszlopos fák ültetésénél nem árt figyelembe venni, hogy az évek előrehaladtával a fák formája némiképp megváltozik, pocakot eresztenek, vagyis elkezdenek terebélyesebbé válni.

Az egyes fák tulajdonságaira ezúttal nem térek ki, de mindenütt megadom a kifejlett korban várható magassági és szélességi adatokat. Ezek természetesen a talaj, az éghajlat és a mikrokörnyezet függvényében ettől eltérőek is lehetnek.

Oszlopos vöröslő juhar (Acer freemanii ’Armstrong’)

Magassága 10-15 m, a korona szélessége 5-7 m
(www.connonnurseries.com)

Oszlopos korai juhar (Acer platanoides ’Columnare’)

Magassága 10-15 m, a korona szélessége 4-6 m
(http://www.gopixpic.com/category?category_id=10)

Késő őszi színben
(http://www.gopixpic.com/category?category_id=10)

Oszlopos korai juhar (Acer platanoides ’Olmsted’)

Magassága 10-15 m, a korona szélessége 4-5 m
(www.parcuri.ro)
 
Oszlopos korai juhar tizenötéves korban
(www.uaex.edu)

Oszlopos vörös juhar (Acer rubrum ’Bowhall’)
 
Magassága 10-14 m,
a korona szélessége 4-5 m
(www.urbanforestnursery.com)

Oszlopos vörös juhar őszi színben
(www.newportarboretum.org)

Szeldelt levelű éger (Alnus glutinosa ’Imperialis’)

Magassága 12-16 m,
a korona szélessége 4-8 m
(www.rohrsnursery.com)

Oszlopos nyír (Betula pendula ’Fastigiata’)

Magassága 8-10 m, a korona szélessége 2-4 m
(www.greenmiletrees.co.uk)

Oszlopos nyír (Betula pendula ’Obelisk’)

Magassága 15-20 m,
a korona szélessége 4-5 m
(www.sad-vesna.ru)

Oszlopos gyertyán (Carpinus betulus ’Fastigiata’)

Magassága 5-7 m, a korona szélessége 9-10 m
(www.vf-pflanzen.de)
 
Nyírással még hangsúlyosabbá válik a kúposodó korona
(www.pflanzmich.de)

Tornyos bükk (Fagus sylvatica ’Fastigiata’)

Magassága 15-20 m,
a korona szélessége 6-8 m
(www.dreviny.sk)

Oszlopos vérbükk (Fagus sylvatica ’Dawyck Purple’)

Magassága 10-15 m, a korona szélessége 4-6 m
(www.plantsondemand.com)

Oszlopos vérbükk (Fagus sylvatica 'Spaethiana')

Magassága 8-12 m, a korona szélessége 3-4 m
(www.fieldsnursery.com)

Amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica ’Cimmaron’)

Magassága 10-15 m, a korona szélessége 6-8 m
(http://plants.echters.com/12130005)


Oszlopos páfrányfenyő (Ginkgo biloba 'Princeton Seentry')

Magassága 14-18 m,
a korona szélessége 7-10 m.
(www.connon.ca)

Oszlopos amerikai tulipánfa (Liriodendron tulipifera ’Fastigiatum’)

Magassága 14-16 m, a korona szélessége 4-6 m
(www.vf-pflanzen.de)

Oszlopos tulipánfák késő ősszel
(www.tuinbazaar.nl)

Oszlopos amerikai ámbrafa (Liquidambar styraciflua 'Slender Silhouette’)

Magassága 15-18 m, a korona szélessége 2-3 m
(www.plantplaces.com)

Oszlopos rezgőnyár (Populus tremula ’Erecta’)

Magassága 8-10 m, a korona szélessége 2-3 m
(www.rydlingeplantskola.se)

Kisebb kertbe is beilleszthető
(www.rhs.org.uk)

Oszlopos japán díszcseresznye (Prunus serrulata ’Amanogawa’)
Magassága 7-10 m, a korona szélessége 3-4 m

Amerikai oszlopos mocsártölgy (Quercus palustris 'Green Pillar')

Magassága 12-14m,
a korona szélessége 2-4 m
(www.plantmar.pl)
Oszlopos mocsártölgy ősszel
(www.boomkwekerij-bomer.nl)

Tornyos tölgy (Quercus robur ’Fastigiata’)

Magassága 14-16 m, a korona szélessége 7-10 m
(www.pflanzenhof-schachtschneider.de)

Oszlopos hibrid tölgy (Quercus x warei 'Regal Prince')

Magassága 14-18 m, a korona szélessége 7-9 m
(www.supertrees.com)
1. rész: Gömbfák kis kertekbe
3. rész: Csüngő koronájú fák

2015. február 6., péntek

Madárberkenye a magyar eurón


És még a zöld muhar, a közönséges platán, az erdei pajzsika, a kocsányos tölgy, aztán a fürge gyík, a kerti pele, a dolmányos varjú, vörös róka és az európai őz. Merthogy Bernát Barbara, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének mesterszakos hallgatója diplomamunkája témájául a magyar euró grafikai terveit készítette el. A bankjegyek egyik oldalára pedig Európában őshonos állatokat, a másikra pedig növényeket álmodott.


Az öt eurós terve

Fürge gyík (Lacerta agilis) és Zöld muhar (Setaria viridis)


A tíz eurós terve

Kerti pele (Eliomys quercinus)
és Madárberkenye (Sorbus aucuparia)


A húsz eurós terve

Dolmányos varjú (Corvus cornix)
és Közönséges platán (Platanus x hybrida)


Az ötven eurós terve

Vörös róka (Vulpes vulpes)
és Erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas)


A száz eurós terve

Furópai őz (Capreolus capreolus)
és Kocsányos tölgy (Quercus robur)


A bankjegy UV-fényben



A képek forrása: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu

2015. február 2., hétfő

Egy kiállítás margórája

Ők voltak a főszereplők
Idén sem volt könnyű dolga annak, aki a Magyar kert elnevezésű kiállítás kedvéért látogatott ki a Hungexpo területére január utolsó napjaiban. A már hagyományosnak mondható AGROmashEXPO és AgrárgépShow kínálatán kívül ilyenkor a szervezők még két bemutatóra invitálják a látogatókat, az egyik a Szőlészet és pincészet, a másik a Magyar kert. Idén ez utóbbinak jutott a legkisebb kiállítói tér, ahol sokáig időzni leginkább a pálmaházak és terráriumok klímáját kedvelőknek volt ajánlatos.

Nem lehet elég korán kezdeni: Avant rakodógép
próba a Verbis Kft. standján
A magyar kert fogalomkörébe sok minden beletartozhat: növények, burkolatok, öntözőrendszerek, talajjavító anyagok, permetszerek, környezetbarát anyagok és megoldások, gépek és szerszámok, alkatrészek, munkaruhák, szakirodalom, hogy csak a fontosabbakat említsem. Mindezek bőséges kínálattal szerepeltek a kiállításon, de a termékekre rátalálni csak némi kutatómunka alapján lehetett, ezek közül jó néhány ugyanis nem a magyar kert számára kijelölt pavilonban, hanem hol az egyik, hol a másik kiállítói csarnokban volt fellelhető.

Borostyánfal: a Mobilane Kft. gyors, hatékony
és helytakarékos megoldása a kíváncsi szomszédok ellen
A munkaruhákra az „A” pavilonban lehetett rálelni, a betegségeknek jobban ellenálló almafajtákat a „G”-ben kellett keresni, a kiskertekben jól használható, hagyományos kovácsolással készített kerti szerszámok a szőlészet és pincészet pavilonjában voltak, a madárbarát kertek kialakítása iránt érdeklődők pedig a „C”-ben lelhettek rá a madártani egyesület standjára, profi metszőollókat aztán megint másfelé kellett kutatni, és legalább egy kört kellett mennie annak, aki motoros vagy elektromos sövénynyírókra vadászott.

Különdíjat érdemelt
Az igazság az, hogy ez a január végi rendezvény legkevésbé sem a magyar kertről, vagy a kertépítés és kerttervezés részletes tudnivalóinak és eszközeinek bemutatásáról szól. Könnyen lehet persze, nem kevesen akadnak, akik azért nézték meg az agrárkiállítás magyar kertről szóló kísérő rendezvényét, mert annak beharangozójában azt olvasták, hogy a kiállítás „a teljes szakágazatot lefedi”, a kerti bútoroktól a kertberendezésekig, a csomagolóanyagoktól a kerti tárolókig, a térburkoló anyagoktól a növényekig és a szaporítóanyagoktól a virágkötészetig.

Persze program és látnivaló bőven akadt, ebben aligha volt hiány, csak a magyar kert fogalom volt értelmezhetetlen, és a kínálat nem volt összhangban az ígérettel.

Sovány vigasz, de az utóbbi mifelénk valahogy nem számít újdonságnak...